Blikk: előkerült Pesty László
2026-02-24 - 15:04
A rendőrség visszavonta a NER-ből kibeszélő dokumentumfilmes, Pesty László körözését, akit február 9. óta eltűntként kerestek, tudta meg a Blikk a BRFK-tól. A lap úgy tudja: Pesty jól van, és nem indult semmilyen eljárás ellene a rendőrségen az előkerülése után. Az ugyanakkor továbbra sem világos, hogy hol volt az elmúlt két hét alatt Pesty, valamint, hogy milyen okból volt távol. A filmes volt felesége az eltűnésekor azt írta, hogy Pesty a mostani helyzetet önszántából idézte elő, és vagy egészségügyi kezeléseknek vetette alá magát, vagy távozott az országból. Múlt héten a 24.hu több furcsaságot is feltárt, amikor megpróbálta áttekinteni Pesty üzleti közelmúltját: négy évvel ezelőtt átadta akkor 92 éves édesapjának hat cégét, aki tavaly év végén elhunyt, továbbá 2025-ben a filmes három érdekeltségét számolta fel bíróság, még működő vállalkozásaival szemben pedig végrehajtási eljárásokat folytat a NAV. Megtudtuk, hogy a tavalyi év elején több volt alkalmazottjának a munkabérét sem fizette ki. Egy Pestyvel régi barátságot ápoló forrásunk elárulta, hogy az utóbbi időben odáig romlott a filmes anyagi helyzete, hogy a napi megélhetéshez kért kisebb összegű kölcsönöket. A cikk ide kattintva olvasható.