TheHungaryTime

Balesetet szenvedett Molnár Gyula, kórházban ápolják a DK politikusát

2026-02-12 - 13:26

A Demokratikus Koalíció megerősítette a 24.hu információját, amely szerint balesetet szenvedett Molnár Gyula, a párt politikusa, akit jelenleg is kórházban ápolnak. A 24.hu úgy tudja, Molnár egy családi eseményen zuhant le egy lépcsőről, az állapota súlyos. Molnár a DK jelöltje a 2026-os választáson a budapesti 18. egyéni választókerületben, amelybe a XI. kerület egy része és Budafok-Tétény tartozik. A DK kérdésünkre azt közölte, hogy továbbra is Molnár Gyula a jelöltjük. Molnár az MSZP-ben kezdte a politizálást, 1994 és 2010 között országgyűlési képviselő volt, 2002-ben a XI. kerület polgármestere lett, szintén 2010-ig. 2016-ban az MSZP elnökének választották, 2018-ban egyéni jelöltként jutott be a parlamentbe, de lemondott a pártelnökségről. A 2021-es ellenzéki előválasztáson már a DK támogatásával indult, ezért az MSZP-ből távoznia kellett.

Share this post: