TheHungaryTime

„Albérlet helyett saját otthon” – A hirdetést abban az épületben vették fel, ahonnan nemrég egy gyerekes családot költöztettek ki

2026-02-10 - 14:26

Az Otthon startról szóló reklámfilmet abban a házban forgatták, ahonnan másfél éve lakoltatták ki két kisgyerekével együtt a 444.hu egyik olvasóját, írja a lap. A kampány szlogene pedig az, hogy Albérlet helyett saját otthon – kell egy hely, ahol minden rólad szól. Az épület a Kelenhegyi úti Műteremház, a Gellérthegy egyik legszebb épülete, amit a huszadik század elején azzal a céllal építettek, hogy művészek lakjanak benne. Pont ezért vannak benne hatalmas üvegfelületű ablakok, így ismerte fel a lap olvasója, Bolgár Attila és felesége, hogy a hirdetést az ő egykori házukban forgatták. Bolgárnak már édesapja, a Munkácsy Mihály-díjas Bolgár József is itt lakott, majd negyven éven keresztül ő is, amíg az épületet menedzselő Magyar Nemzeti Vagyonkezelő ki nem lakoltatta a családjával együtt. A lakást azóta sem hirdették meg pályázatban, ahogy tíz éve egyetlen megüresedett lakást sem. Bolgár szerint azért lakoltatták ki őket, mert a szülei túl korán haltak meg, nem volt ráiratva Attila nevére az apja szerződése, mert még nem volt 18 éves, nem számított, hogy fizeti a bérleti díjat és minden költséget, az MNV néhány éve jogcím nélküli lakónak nyilvánította. Bolgár azt mondta a lapnak, esélyt sem kaptak a helyzetük legalizálására.

Share this post: