A Tisza Pártra szavaz a volt őrmester, akit elmarasztaltak, miután nem akart a KDNP reklámarca lenni
2026-03-19 - 06:42
Laponyi Zsolt volt őrmester hétfőn jelentette be, hogy elhagyta a rendőrség kötelékét. Laponyi ellen azután indult fegyelmi eljárás tavaly, miután arra kérte Rétvári Bence belügyi államtitkárt, hogy távolítsák el a politikus oldaláról az egyenruhás toborzóképét, amit KDNP logóval ellátva a párt reklámozására használtak fel. A volt rendőrtiszt akkor hosszan kifejtette, hogy mi a problémája ezzel. A fegyelmi eljárás végül azt állapította meg, hogy Laponyi „Facebook-posztjaival veszélyeztette a testület fegyelmét”, ezért eltiltották a szakmai és a nyilvános szereplésektől is. Laponyi keddi videójában elmondta, 300 nap telt el azóta, hogy ügyvédekkel sérelem orvoslása miatti kérelemmel fordultak Rétvárihoz, aki ezután 57 nappal, pont a fegyelmi ügye kihirdetésének reggelén távolította el a bejegyzést. Az államtitkár a kérelem második felét azonban nem teljesítette, ami a bocsánatkérésre vonatkozott. Emiatt a volt őrmester szerint a mundérban szolgálók bizalma csökkent Rétvári Bence irányába, ugyanis szerinte ez a bocsánatkérés nem róla szól, hanem az állományról. Úgy gondolja, kifejezetten a rendőrség toborzóinak jár a bocsánatkérés, akiknek elhivatott célja az új felszerelők ösztönzése, így a kötelékben szolgálók tehermentesítése. Azt mondta, ez az ügy arról is szól, hogy a belügyi vezető felfogja-e, mit jelent az, hogy az állomány nem akarja egyenruháját a politikának adni. Laponyi Zsolt Rétvárit megszólítva arról beszélt, hogy mindezek után nem gondolja meglepetésnek, hogy április 12-én a Tisza Párt listájára és debreceni jelöltjére fog szavazni. A korábbi őrmester végezetül két kérdést intézett Pintér Sándor belügyminiszter helyettesének, amelyekre választ is vár: Van ma rendőrhiány Magyarországon? Optimális a jelenlegi leterheltség a végrehajtó állomány esetében?