TheHungaryTime

A szlovák állam a Benes-dekrétumra és a kitelepítésekre hivatkozva nem fizet egy magyar családnak

2026-03-17 - 07:54

A Szlovák Földalap a magyarok kollektív bűnössége alapján, egy állítólagos kitelepítési listára hivatkozva fosztaná meg örökségüktől a Pozsonyt elkerülő autópálya alatti értékes telkek tulajdonosait – írta a szlovákiai magyar hírportál, a parameter.sk. A szlovák állam nemcsak a magyarok kollektív jogfosztását kimondó Benes-dekrétumra, hanem az 1946-ban aláírt csehszlovák–magyar lakosságcsere-egyezményre (vagyis a magyarok kitelepítésére) hivatkozik, hogy ne kelljen fizetni az érintett tulajdonosoknak. „A földalap az egyik ilyen ügyben közel 170 ezer euró értékű ingatlan kapcsán igyekszik azt bizonyítani, hogy a telkeket egykor tulajdonló családot a negyvenes években elüldözték a szülőföldjéről, így a telkek az államot illetik” – írta a Parameter, amely szerint a bemutatott dokumentumok nem a valóban kitelepítettek névsorát tartalmazzák. Az érintett család valójában soha nem is költözött el a főváros melletti Pozsonypüspökiről. A család ma élő tagjai, az értékes telkek örökösei most arra várnak, hogy a földalap kifizesse a nagyszüleik által rájuk hagyott ingatlanok értékét, írta a lap, amely cikkében részletesen bemutatja a család kálváriáját. Kapcsolódó A Beneš-dekrétumok után erővel és propagandával telepítették át a magyarokat és a szlovákokat A helyben maradt dél-szlovákiai magyarok arról számoltak be, hogy magyar anyanyelvű szomszédjaik távozását követően legnagyobb megdöbbenésükre szintén magyarul beszélő emberek érkeztek a falujukba.

Share this post: