A színpad felett felfüggesztve ájult el a rapper, majd a kórházból bejelentette új turnéjukat
2026-03-21 - 18:11
A brit rap-, illetve drillduó Pete & Bas főként azzal szerzett világhírnevet, hogy Peter Bowditch 73, Basil Belgrave 76 éves. Most azonban talán még híresebbek lehetnek – számolt be róla a Stereogum. Nem egy új albumnak, vagy a frissen bejelentett turnéjukat köszönhetően, hanem mert egy olyan videó kezdettel terjedni, ahol Bowditch a plafonról lógva egy koncertjükön hirtelen elájult. A duó Instagram-oldala szerint a március 16-i, chicagói koncertjükön történt, hogy Bowditch, azaz Bas, ahogy egy hámban lógott a színpad és a táncoslányok felett, egyszer csak elveszítette az eszméletét. A chicagói fellépés jegyárait visszatérítik, az európai turné többi állomását pedig változatlanul megtartják – fűzte hozzá kissé furcsán a bejegyzésben a managementjük. A bejegyzés megtekintése az Instagramon Pete & Bas (@pete_and_bas) által megosztott bejegyzés Mint tudjátok, nemrég halottnak nyilvánítottak a színpadon. Azt mondják, kimerültség volt. Az orvosoknak sikerült visszahozniuk. Most, hogy ezt megünnepeljük, bejelentjünk egy amerikai turnét! – mondja vicccelődve kórházi ágyáról a rapper az Instagramján. Csak júniusban 14 koncertjük lesz, ami talán kicsit gyors tempó látva a virálissá vált videót. A bejegyzés megtekintése az Instagramon Pete & Bas (@pete_and_bas) által megosztott bejegyzés