A rendőrség meghazudtolta Lázár Jánost
2026-02-04 - 17:46
Lázár János állításaival szemben senkit sem igazoltattak a rendőrök a botrányba fulladt, gyöngyösi Lázárinfót követően, a rendezvényen a szervezők nem kérték a rendőrség közreműködését a rend fenntartásában – közölte a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság. A rendőrség ezzel egy az egyben meghazudtolta a közlekedési minisztert, ugyanis a pusztaszabolcsi fórumot követően Lázár arról beszélt az újságíróknak, hogy onnan tudja, hogy a Gyöngyösön a cigányozós mondatai ellen tiltakozók bűnözők, hogy az eseményt követően a rendőrség igazoltatta a rendbontókat. Hát, nagyon egyszerű, a rendőrség nyilván igazoltatta őket, utána a belügyminiszter nyilván jelentett a miniszterelnöknek, mert egy miniszterről van szó. Én annyit tudok, amennyit a kormány tagjai tudhatnak – mondta az esetről Lázár, de mint kiderült, egyáltalán nem történt igazoltatás. A kormánytól független jogász szakértők szerint a tiltakozók büntetett előéletére vonatkozó adatok jogszerűen nem kerülhettek volna pártokhoz vagy politikusokhoz. Ezeknek a bűnügyi személyes adatoknak a megszerzése és a közlése is törvénysértő – feltéve, hogy azok valósak. Ellenkező esetben rágalmazás valósulhatott meg. Mint ismert, Lázár február 22-én a Balatonalmádiban megtartott fórumán a magyar cigányokról azt mondta: „Ha migránsok nincsenek, és valakinek takarítani kell az InterCityn a mosdót, mert oda egyébként a magyar választópolgárok nem olyan nagy lendülettel jelentkeznek, hogy másnak a szaros mosdóját takarítsák, akkor fel kell tárni a belső tartalékokat. És a belső tartalék a magyarországi cigányságot jelenti. Ez a valóság”. A miniszter mondatai széles körben tiltakozást váltottak ki, olyannyira, hogy pár nappal később Lázár bocsánatkérésre kényszerült, a múlt héten Gyöngyösön pedig tiltakozók zavarták a fórumát.