TheHungaryTime

A püspöki kar szerint sokan pártpolitikai üzenetként akarják értelmezni a háború körlevelet

2026-02-23 - 15:04

A katolikus papok egy része egyáltalán nem, vagy csak részben olvasta fel a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) vasárnapi nagy böjti körlevelét a templomokban, mert a levél retorikája erősen emlékeztette őket a kormányoldal háborús plakátjaira. A Szemlélek.net azt írta, számos neve elhallgatását kérő pap és szerzetes jelezte, hogy zavarta a körlevél politikai áthallása. Bár a megkérdezettek közül nem mindenki osztotta ezt véleményt, és helyén valónak tartották, hogy a háború kitörésének évfordulója miatt a ukrajnai eseményekkel foglalkozzon a húsvéti körlevél. Az egyik lelkipásztor viszont azt írta a lapnak: Én nem olvastam fel, csak a hirdetésben jeleztem, hogy mi a tárgya a körlevélnek. Zavart engem is a háborús narratíva; mintha Ctrl+C Ctrl+V másolták volna be az óriásplakátok nyomasztó, fullasztó üzenetét. A püspöki körlevélben többek között az alábbi sorok szerepeltek: A háború árát nem a döntéshozók fizetik meg, hanem például azok a gyerekek, akik már négy éve hiába várják haza az apjukat, mert az a fronton van, vagy külföldre menekült. A háború árát azok a diákok fizetik meg, akiknek már négy év óta nincs rendes iskolai oktatás és naponta órákat töltenek az óvóhelyeken. A háború árát az a 10 éves kisfiú fizeti meg, aki a mindkét lábát elvesztett édesapját tolja kerekesszékben a munkácsi utcán. A húsvéti üzenet negatív visszhangja végül eljutott a püspöki karhoz is, az MKPK közleményben reagált: Az MKPK nagyon sajnálja, ha egyesek pártpolitikai üzenetként akarják értelmezni a hívőknek készült körlevelet, melynek célja az ukrajnai háború miatt nehéz, szinte kilátástalan helyzetbe került embertársainkon való segítésnyújtás. Örömmel tapasztaljuk, hogy a jószándékú hívők többsége megértette az üzenet lényegét és támogatásukkal tevékenyen is hozzájárulnak a Katolikus Karitász ukrajnai missziójához. A továbbiakban is erre buzdítunk mindenkit.

Share this post: