TheHungaryTime

A Hogyan tudnék élni nélküled? hamarosan streamingen is nézhető lesz

2026-02-03 - 12:47

A Demjén Ferenc-slágerekre épülő Hogyan tudnék élni nélküled?-et több mint egymillióan látták itthon. Vetítették Erdélyben, a Felvidéken és a Vajdaságban is, ahol további kétszázezer néző láthatta a musicalt. Korábban írtunk róla, hogy a film nézettsége négy évtizedes rekordot döntött meg. A Nemzeti Filmintézet közleménye szerint február 12-től a Filmio felületén lesz elérhető. A magyar streamingszolgáltató kínálatába érkezik továbbá Ötvös Csöpivel a Csak semmi pánik, illetve a Molnár Piroska és Vilmányi Benett főszereplésével készült Csendes éj és a Másutt – a Korda testvérek című dokumentumfilm is. A Demjén-musical folytatását már leforgatták, a második rész november 12-én debütál a mozikban az Intercom forgalmazásában – írta a Nemzeti Filmintézet. A Mindig ugyanúgy címet viselő második részben az első rész főszereplői (Törőcsik Franciska, Ember Márk, Márkus Luca, Marics Peti) mellett Liptai Claudia is csatlakozik a stábhoz. Nagy reményeket fűzök a második részhez: az én karakterem is jobban ki tudott bontakozni, és remélem, hogy újabb meglepetést tudok okozni azzal, hogy nem csak be lettem ide tolva. – nyilatkozta Marics Peti a Svenk című műsorban. Az első részről írt kritikánk itt olvasható. Kapcsolódó Kicsit kínos a Demjén-musical, de tudunk vele élni A Demjén Ferenc slágerei köré írt musical világa elég vonzó és napfényes ahhoz, hogy kisebb szakmai hibáit és a generációkon átívelő történet makacs jelentéktelenségét is elnézzük neki. Kritika.

Share this post: