TheHungaryTime

A házigazdák legyőzésével jutott világbajnokságra a női kosárlabda-válogatott

2026-03-17 - 19:21

Nagyon izgalmasan alakult az első negyed annak ellenére, hogy a törököknek nem ezen a meccsen múlt a vb-szereplése. Felváltva vezettek a csapatok, sokat próbálkoztak is a felek, három pontnál nem is alakult ki nagyobb különbség. A második játékrészben viszont jött a fordulat, a hazaiak sorra adták el a labdákat, így apránként elléptek a mieink. A magyar válogatott 9-0-s sorozattal húzott el, majd a félidőhöz még növelni tudta az előnyét, nagyszünetre 52-41-es előnnyel vonult pihenni. A törökök edzője tajtékzott a dühtől, fel is javult a küzdőszelleme a hazai brigádnak, de mindkét fél védekezése szigorúbb lett a folytatásra. A harmadik negyed első öt perce után úgy tűnt, szoros lesz a folytatás, de megint eldobálta labdáit Törökország, így aztán nem csökkent, hanem nőtt az előnyünk: 66-52-re vezetett a magyar válogatott. 10 fotó Tíz perc választotta el a mieinket a vb-szerepléstől és minden jól is indult, de fél perc alatt hét pontot dobott Törökország, Völgyi Péter azonnal időt is kért, hogy rendet tegyen a fejekben. Ez kiválóan sikerült, 81-65-nél, az addigi legnagyobb előnynél kért időt a hazai csapat edzője, de ezen az estén csak a magyarok nyerhettek. A mieink 62 másodperccel a vége előtt már 20 ponttal vezettek, ami bőven elég volt a sikerhez. A női kosárlabda-válogatott 1998 után először szerepel majd újra világbajnokságon. A magyar női válogatott a hatodik világbajnokságára készülhet, legutóbb, legutóbb a tizedik helyen zárt. Az eddigi legjobb helyezése az ötödik volt, amelyet 1957-ben szerzett meg Rio de Janeiróban. Az isztambuli csoportból a kontinensbajnokként már kvótát szerzett Ausztrália mellett három csapat, Magyarország, Törökország és Japán jutott ki a szeptember 4. és 13. közötti berlini vb-re.

Share this post: