TheHungaryTime

A Fidesz-közeli MCC főigazgatója aggódik a választás eredménye miatt

2026-02-25 - 14:14

Szalai Zoltán, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) főigazgatója körlevelet küldött ki diákoknak, szülőknek és munkatársaknak, amelyben arra figyelmeztet, hogy a választások után veszélybe kerülhet az intézmény működése – írja a 444. A mostani levél szerint az elmúlt időszakban olyan politikai nyilatkozatok és programok jelentek meg – különösen a Tisza Párttól –, amelyek az MCC „szétverését”, illetve az intézménynek juttatott állami vagyonelemek visszavételét helyezik kilátásba. Szalai azt írja: ez több mint 8000 diák jövőjét érintheti, akik az MCC különböző – ingyenes – tehetséggondozó programjaiban vesznek részt. Kiemeli a határon túli központok szerepét is, amelyek szerinte nemcsak képzési helyszínek, hanem a magyar identitás megőrzését segítő közösségek Kárpátalján, Erdélyben, a Vajdaságban és a Felvidéken. Nyíltan nem foglalt állást, de... A főigazgató nem mondja ki, hogy kire kell szavazni, de a levél egyértelműen arra utal, hogy a választási eredmény közvetlen hatással lehet az MCC jövőjére. Szerinte az intézményt közösen építette fel a közösség, és nem engedik, hogy „rossz szándék” vagy „politikai indulat” rombolja le. A Tisza Párt programja kimondja: visszavennék az MCC-nek juttatott állami vagyont, megszüntetnék a „tehetséggondozásnak álcázott politikai-ideológiai bázisépítést”, és világos határt húznának oktatás és propaganda között. A program szerint a közpénzből működő tehetséggondozásnak nyitottnak, pluralistának és szakmailag számonkérhetőnek kell lennie – teszi hozzá a 444. Érdemes megjegyezni, hogy az MCC médiaiskolájának vezetője tavaly azt állította, hogy Mátyás király óta nem volt olyan kormánya Magyarországnak, mint a jelenlegi.

Share this post: