A Fidesz helyi frakcióvezetőjére cserélhetik a vadászbalesetet szenvedett Polgári Andrást
2026-02-12 - 13:56
A kampányhajrában cserél jelöltet a Fidesz Nyíregyházán. Másfél hónapos habozás után csütörtökön Gulyás Gergely jelentette be a Kormányinfón, hogy mégsem a balesetet szenvedett Polgári Andrást indítják a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei 1-es körzetben, azt viszont nem árulta el, hogy ki lesz az új jelölt. Korábbi, hivatalosan nem megerősített értesülésünk szerint az új jelölt, a Fidesz helyi politikusa, Halkóné Rudolf Éva lehet. A 24.hu írta meg, hogy Polgári, a vármegyei kormányhivatal főigazgatója december 28-án egy Újfehértón tartott vadászaton lőtte lábon magát. A rendőrségi jelentés szerint telefonálás közben sütötte el véletlenül a sörétes puskáját, és olyan szerencsétlenül találta el a lábfejét, hogy azóta többször is műteni kellett. Polgári, akit nem sokkal korábban neveztek ki az előző két választáson győztes Szabó Tünde korábbi sportállamtitkár helyett, januárban és februárban teljesen eltűnt a nyilvánosság elől. Többször lemondta a helyi rádió előre lebeszélt interjúját is, melyben a Tisza Párt képviselőjelöltjével, Gajdos Lászlóval, a Nyíregyházi Állatpark igazgatójával együtt kellett volna szerepelnie. A Fidesz is hallgatott az esetről. Lapunk többször kereste Kovács Ferencet, Nyíregyháza polgármesterét, a párt választókerületi elnökét, de egyszer sem válaszolt kérdéseinkre, így arra sem, hogy kitartanak-e Polgári jelölése mellett. Arról is beszámoltunk, hogy a szokatlan tétlenség és a hallgatás miatt találgatások indultak a városban, és többen azt várták, hogy Kapu Tibor űrhajós lesz a Fidesz jelöltje, aki az utóbbi időben többször is feltűnt Orbán Viktor mellett. Információink szerint azonban nem egy párton kívül jelöltre esett a választás, hanem a Fidesz nyíregyházi frakcióvezetőnőjére, Halkóné Rudolf Évára. A jelölésről több forrásból is értesült lapunk. Halkónét egy hete, pénteken elértük telefonon. A helyi politikus akkor még azt állította, hogy nincs szó cseréről, Polgári András a mi jelöltünk, és az is marad. Gulyás csütörtöki bejelentése után azonban már hiába hívtuk őt. Halkóné 2010 után a megyeszékhely alpolgármestere volt, de 2011-ben családi okok miatt lemondott. A Szabolcsi Napnak adott interjújából kiderült, hogy több mint másfél évtizede politizál Nyíregyházán. Jelenleg a gazdasági és jogi bizottságot vezeti a nyíregyházi Fidesz frakcióvezetőjeként.