TheHungaryTime

640 milliárd forintnak megfelelő összeget költött az Apple, ez lehet a cég egyik legnagyobb befektetése

2026-01-30 - 12:07

640 milliárd forintnak megfelelő összeget költött az Apple, ez lehet a cég eddigi legnagyobb beszerzése – írja a HVG. A 2014-es Beats-felvásárlás óta nem történt ekkora befektetés az Apple-nél, mint most egy izraeli startup felvásárlásával. A Q.ai nevű cég nagyban segítheti az Apple felzárkózását a mesterséges intelligencia terén. A vásárlás részletei nem kerültek nyilvánosságra, de a Financial Times forrásai szerint 2 milliárd dollárért – nagyjából 640 milliárd forintért – ütötték nyélbe az üzletet. Ha ez valóban így van, ez lehet az Apple történetének legnagyobb felvásárlása a Beats 2014-es beszerzése óta, amely akkor 3 milliárd dollárba került a cégnek. Az Apple hardvertechnológiákért felelős alelnöke, Johny Srouji az akvizícióról szóló közleményben kiemelte, hogy a Q.ai új, kreatív módszereket alkalmaz a képalkotás és a gépi tanulás terén. A startup technológiájának és szabadalmainak cégen belüli használatáról ugyanakkor nem nyilatkozott. Az Apple feltehetően az AI‐alapú hordozható eszközök területén veti majd be a megszerzett tudást. A Q.ai korábban benyújtott szabadalmai alapján technológiájuk a fejhallgatókra és a szemüvegekre, illetve a bőr mikromozgásait vizsgálva a beszéd nélküli kommunikációra összpontosul.

Share this post: