TheHungaryTime

3,125% az esélye, hogy Pintér Sándor miniszter marad

2026-02-26 - 10:44

Furcsa körülmények között, egy budai teniszközpontből távozóban, adott villáminterjút Pintér Sándor a 444.hu-nak. A belügyminiszter először azt mondta: nem nyilatkozik, végül mégis reagált arra, hogy Lázár János nemrég a visszavonulására utalt. Azt mondta: 3,125 százalék az esély arra, hogy marad. Levezette, miként matekozta ki. Kiderült, hogy nála minden kétesélyes. Onnan indult, hogy a választás is az, tehát 50 százalék, hogy marad a miniszterelnök. Ha Orbán Viktor győz, akkor kétesélyes, hogy felkér miniszternek vagy sem. Ezt sosem tudni, ez az ő szuverén döntése. Ha Orbán Viktor felkéri (25%), jön az orvosi vizsgálat (12,5%). Meg kell kérdeznie családja tagjait, mert vétójoguk van (6,25%) és csak utána jön az ő döntése: így jön ki a 3,125 százalék. Korábban közlekedési miniszter arra utalt, hogy a hamarosan 78 éves Pintér Sándor nyugdíjba készül. Szerinte már az is nagy szerencse volt, hogy négy éve elvállalta a belügyminiszteri posztot. Lázár arról is beszélt, hogy Pintér Sándor ma is „naponta 16-18 órát dolgozik”, ezért van biztonság az országban. A belügyminiszter arra érdemben most nem reagált, hogy van-e konfliktusa minisztertársával. Korábban ugyanis a rendőrség meghazudtolta a közlekedési minisztert, aki azt állította: onnan tudja, hogy a Gyöngyösön a cigányozós mondatai ellen tiltakozók bűnözők, hogy igazoltatták qa rendbontókat.

Share this post: