22 éve fennálló világrekordot döntött meg a sznúker legnagyobb alakja
2026-03-20 - 11:01
Az 50 éves O’Sullivan a Day elleni mérkőzésen az első játszmában (frame) ért el 153-as bréket, de ehhez is az kellett, hogy úgynevezett free ballhoz (szabad golyóhoz) jutott a rivális hibáját követően. Alapesetben a sznúkerben 147 a maximális brék, ez azonban akár 155-ig növelhető, ha az ellenfél hibája után még az összes golyó az asztalon van, a játékos pedig szabad golyóval kezdhet. 148 volt a korábbi rekord Versenyen az eddigi rekord 148-as brék volt, amelyet még 2004-ben, a skót Jamie Burnett lökött. A sportág legendájának tartott O’Sullivan a sikeres 153-as brék után mosolyogva nyugtázta a rekordot, miközben 147-es bréket pályafutása során már 17 alkalommal ért el, ez szintén csúcs. A leggyorsabb 147-es brék ugyancsak az ő nevéhez fűződik, ezt az 1997-es vb-n 5 perc 8 másodperc alatt teljesítette. A mostani idényben O’Sullivan már két 147-es bréket is lökött, sőt, mindkettőt ugyanazon a mérkőzésen, a szaúdi Masters-viadal elődöntőjében.